^^)
Trisztán alszik I.
2009.06.22. 23:36
A görényem éppen döglött és kitömött szőnyegeset játszik xD. Hát nem édes?
Szólj hozzá!
Skótok
2009.06.21. 09:57
Emberek, tessék egy kicsit művelődni és meglátni a szépséget! Íme itt a világ egyik legszebb himnusza és a szövege is, ha valaki kedvet kapna arra, hogy énekelje is :P. Csak most, csak tőlem és csak nektek. xD
zene: https://www.youtube.com/watch?v=TwlYLRbhJzc&feature=related
Szólj hozzá!
Apró örömök az életben
2009.06.20. 00:46
1. Harmadszorra nem buksz meg, hanem átmész Bibliaismeret I. (Ószövetség)-ből.
2. A görényed rájön arra, hogy ha beleharap az ujjadba, akkor elvonszolhat bárhová. (Például egyik nap háromszor rángatott el a sarokig, hogy büszkén megmutassa, hogy oda pisilt.)
3. A csörgős labda jó dolog, főleg ha azt eszik meg a lábad helyett.
4. Véletlenül majdnem felvágod az ereidet egy kiálló izével. (A majdnem szó az öröm forrása)
5. Amikor el tudsz menni végre egyszer úgy pisilni, hogy egy görény kíváncsiságában nem szorítaná be a fejét a harmonika ajtó alá, csak azért, hogy veled menjen.
Szólj hozzá!
Történt egyszer...
2009.06.15. 17:28
Történt egyszer, hogy Trisztán a hős és nemes lelkű lovag röpke fél nap alatt, semmi tanulás nélkül ráérzett arra, hogy hogyan és mit kell beletenni az almába. Persze a ház népe örvendezett is eme már-már csodán. Azt meg már csak félve merem megemlíteni, hogy pár nap leforgása alatt megjegyezte, hogy nem harapjuk meg azt a kezet, ami enni ad, különben a ketrecben végezzük, bús boci szemekkel. Láthatta, hogy minden büntetés mellett oly kegyesek az ő gazdái, hogy az alomkitúrás a szőnyegre és a huzatok ementáli sajttá varázsolása büntetlenül maradt. Teltek múltak a napok és a lassan 7 hetes csodagörény megtanulta, hogy a jó édes anyján bármikor kedvére aludhat, és ha nagy szerencséje van, akkor még éjjel is szabadon lehet. (Mindenkinek ajánlom, hiszen nincs annál jobb dolog, amikor hajnali háromkor arra kelsz fel, hogy a fejed felé, a nagypárnán, egy nyitott szájú görény araszol, vagy amikor hajnali ötkor arra ébredsz, hogy valami marcangolja a hátadon a pólót.) Így cseperedett a kis görény, egy hét alatt elpusztított egy kislabdát, egy pár zoknit és számtalan párnahuzatot, és ha tehette volna, akkor kedvére csócsálja szét a vezetékeket is. Manapság a kedvenc játéka a szivacs és a táskarágás, gazdái legnagyobb bánatára. Főleg most, hogy elkezdtek nőni a rendes fogai. Nem könyörül senkin és semmin. Június 12.-e, eljött a rettegett nap délutánja, amikor is Trisztán sorsát megpecsételte a kor (meg a gazdi), hogy 8 kerek hetes lett. Ez az első oltás ideje. A kis hősünket ez annyira megviselte, hogy a rendelőben végig aludt, jóformán majdnem a gonosz és csúnya orvos bácsi kezében is. xD
Szólj hozzá!
Vallás?
2009.06.15. 15:50
Kezdjük ott, hogy kisbaba koromban római katolikusként megkereszteltek. Ezzel pusztán csak olyan gondjaim vannak, hogy nem értek vele egyet. Úgy hinni pedig elég nehéz. Ha még magát ezt a vallást el tudnám valahogy fogadni, akkor is ott lenne az, hogy mennyire megvetem általában a katolikus klérust. Én nem akarok senkit és semmit sem bántani, mert jobb a békesség. A másik nagyobb ellenvetésem pedig az, hogy az nem igaz hit, amit az emberre tudatlanul ráaggatnak úgy, hogy még csak tiltakozni sem tud, mert teljesen más az, ha valaki felnőtt korában választja meg a hitét. Nem pedig azért mert bele születik vagy rá kényszerítik. Persze drága „egyházamnak” erre is megvolt a megoldása. Miszerint a megkeresztelés az egy olyan dolog, amit az ember soha sem moshat már le magáról. Hát, ha van pokol, akkor ezek szerint én oda jutok majd… Ha csak a halálos ágyamon meg nem térek, úgy, ahogy például a gyilkosok is szokták xD. A katolikus vallás sajnos olyan, hogy nem fogad el más vallásokat, csak egy isten létezik a számukra, így nem éppen lehet békességben élni. Emlékezzünk csak a vallásháborúkra. Most pedig jöhetnék azzal, hogy bezzeg a pogány vallások… hát igen, bezzeg a pogány vallások… Nem elég az, hogy régebbi múltra tekintenek vissza, még sok minden mellettük szól. Ezek megvitatása pedig mostanában életem egy nagyon nagy részét lefoglalják. Szeretnék hinni, sőt akarok hinni. De még keresem az utamat…és csak sajnálni tudom azt, aki ezért megvet. Nem mindenkinek lehet szerencséje.
Szólj hozzá!
Kedves...
2009.06.14. 21:23
Kedves, balga (már bocsánat, de hidd el, később te is ezt fogod gondolni) idetévedő látogató.
Először is annyit mondanék, hogy életem egyik Nagy szerelme Trisztán, A vadászgörény. A kis méregzsák most volt 8 hetes, mivel Április 17.-én született. Két teljes hete boldogítja az életemet, persze ez a két hét alatt már sikerült romba döntenie a szobámat és a fél életemet, de nekem elhiheti mindenki, hogy abszolút megéri. :D Szándékaim szerint, persze a sanyarú sorsom unalmas tárgyalásán kívül, róla fogok mesélni a nagyérdeműnek. Igyekszem minél hamarabb behozni a lemaradásomat. Meg persze igyekszem majd minél érdekesebbnek tenni ezt a kis blogot, ha másért nem is, akkor a saját szórakoztatásomra. xD 
Íme itt 5-6 hetes a kis Drága. (milyen csoffadt szegény xD)
Szólj hozzá!
Élt egyszer egy fiú...
2009.06.14. 20:32
...Ott ült a szobában. Egyedül és magányosan, hű társával, a zongorával. A koraesti fények titokzatosan csillantak meg a zongora ében fekete lakkozásán. Egy lassú számot játszott. Édesen keserűt. A magas hangok a szívemet tépdesték. Nem tudom, hogy maga a hely vagy a helyzet, pusztán csak ő maga vagy tényleg csak a zene éreztette velem, de legszívesebben ott, azon a szent helyen, állva haltam volna bele a borzongató és gyönyört okozó fájdalomba. Azt akartam, hogy az utolsó hang, amit ezen a földön hallok ez legyen, hogy az utolsó dolog, amit látok életemben, ő legyen. Ő, ahogy ül és játszik. A gondolataiba merülve, sebezhetően, hisz nem tudja, hogy titkon nézője is akad. Minden örömét és bánatát egyetlen dalba, pár, gyorsan elmúló hangba zsúfolja. A hideg végig futott a hátamon és egy magányos könnycsepp szántotta végig rezzenéstelen arcomat. Nem tudtam a lábamnak parancsolni, nem tudtam erőt venni magamon, hogy ne menjek oda mögé, hogy ne érintsem meg, lehet, hogy nem is akartam erőt venni magamon. Látom, ahogy a haja az arcába hullik, a vállai megfeszülnek, ahogy egyre jobban beleéli magát a művébe, az életébe. Felemelem a jobb kezem, de még az utolsó csepp józanságommal a mozdulatom félbe szakítom. Mit érzek ez a fiú iránt? Tényleg csak a játékába lennék szerelmes és hallgatnám elbűvölten? Magányos szívem heveseket dobban utolsó tiltakozásaiban, hogy bizonyítsa a reményvesztett lelkemnek, hogy van remény. Van boldogság és szeretet e földön, e szívben. Meg akarom érinteni és a fülébe súgni azt, hogy szeretem, mindig is szerettem. Ő az utolsó gondolatom éjjel és az iránta érzett érzéseimmel ébredek álmaim mezejéről visszatérve. Egy szemfényvesztő bolond voltam, egy ostoba bolond, bocsássa meg ezt nekem. Átsuhan egy kérdés az agyamon. Vajon ő mit érez irántam? Kedves mosolya tűnik fel előttem. Ha bajba kerültem egy árva szó nélkül mindig segített nekem. Az ébren töltött, átbeszélgetett éjszakák ködös látomásként ostromolják a lelkem. Beleremegek.
- Mindig számíthatsz rám! - mondta egyszer. – Úgy szeretlek, mintha a testvérem lennél.
Újabb kéretlen könnycsepp kezdi meg rövidke életét az arcomon biztos halála felé. Testvér? Ó, én ostoba! Hát, hogy képzelhettem akárcsak egy percig is azt, hogy egy ilyen csodálatos ember szerethet engem. Teljes szívéből, szerelemmel. Nem bírok tovább parancsolni magamnak, az eláradó érzelmeimnek. Hűvös tenyerem a hátára fektetem. Ő összerezzen, de rendíthetetlenül játszik tovább, mintha nem is zavarta volna meg egy idegen, mintha nem is érdekelné, hogy ki az. Közelebb lépek hozzá és a másik kezemmel együtt végig simítok a hátán. Visszanyelem a zokogásom, nem akarom, hogy megtudja, azt, amit érzek iránta.
Miért nem? - teszem fel magamban a kérdést. Odahajolok a füléhez egészen annyira közel, hogy a forró leheletem a bőrét csiklandozza.
- Imádom, ahogy zongorázol – suttogom a hajába. A hangom megremeg és elcsuklik. Az arcomat a vállára hajtom, hosszú, sötét hajam a karjára hullik. Nem kell ránéznem ahhoz, hogy tudjam, nem rám számított, és főleg nem arra, amit teszek. Sose árultam el az érzéseimet neki, úgy, ahogy ő se nekem. Csupán egyszer tett kivételt. Mint testvért, azt mondta: szeret. Ő csak játszik némán tovább, mint egy jó katona, mintha a játék a levegő vételt jelképezné. Játéka egyre lassul, de nem szakad meg. Kíváncsiságot vélek belehallani a lelassult ütembe. Mit bánom én, ha megtudja? Miért burkolózzak a hazugságokba és a ki nem mondott, meg nem élt érzésekbe? Lassan, a hóna alatt előre csúsztatom a kezeimet, és a mellkasára teszem, a hátához szorosan hozzásimulok. Érzem a tenyerem alatt a szívét, érzem, ahogy egyre jobban zakatol, mintha ki akarna ugrani a helyéről. Bánatosan és reményvesztetten felsóhajtok. Játéka még mindig szakadatlan, de egyre lassabb és halkabb, mintha egyre jobban elveszítené az uralmat a kezei, a gondolatai és az érzései felett. Nem érdekel, ha megtudja, az se ha az egész világ megtudja. Itt ezen a helyen akár bevallanám neki, hogy teljes szívemből szeretem, az életemet is feláldoznám érte, ha azt kérné. A zokogás kerülget, érzem a lábam már nem sokáig tart engem állva. Hirtelen elkezdek csúszni a föld felé, oda ahonnan már fizikailag nem süllyedhetek mélyebbre. A kezeimet is magam után húzom, óvatosan le a mellkasáról, át a hasán, lejjebb, egyre csak lejjebb. Ő megdermedve ül és játszik, bár hangokat nem téved, de csak néha-néha üti le a billentyűket, a dallamhoz egyáltalán nem igazodva. Szíve hevesen ver, mereven ül a székén, és görcsösen zongorázik. Szeretem minden mozdulatát, a hangját, az érintését, amikor dühös és azt is, amikor felhőtlenül nevet. Szeretem, amikor az élet súlya komollyá varázsolja az arcát, amikor csak titokzatosan mosolyog, szeretem, hogy sose tudom az érzéseit, mert akkor nem érhet fájdalom, szeretem, hogy titkon szerethetem, minden lélegzetét, a szíve összes dobbanását és a billentyűk játékát. Életem legboldogabb napja lenne a mai, ha itt a lábainál, holtan esnék össze úgy, hogy ajkamat elhagyta az a bizonyos szó. Összecsuklottak a lábaim, itt ülök a földön, fejem a hátán pihen. Karjaim elérték a csípőjét, ahol összekulcsolom őket. Szorosan, ahogyan csak bírom. Kívánom, hogy ez legyen életem utolsó pillanata, utolsó érzése, hogy sose kelljen elengednem. Egyszer csak elhallgat a zongora, a lágy már szinte alig hallható dal megszűnik. A kezét a billentyűkre ejti, így a zongora hangja elcsuklik. Csend ereszkedik ránk, néma csend. Érzem, ahogy szinte vibrál a levegő a szobában. A fejem egyre jobban elnehezül, el fogok ájulni. Már semmi mást nem érzek csak, hogy a karom elgyengült, már nem szorítom őt, semmi mást nem látok csak a felsőjéből egy darabot, és azt, ahogyan a hold ezüstösen besüt az ablakon. Látóterem szűkül. Már semmire sem gondolok, lelkem háborog csupán, a keserű magány ostorozza. Az utolsó másodpercekben csupán egy hangot hallok. Egy általam jól ismert és szeretett hangot, amint határozottan felcsendül az üres térben, és azt mondja:
- Teljes szívemből szeretlek!
Utolsó kommentek